A falu története

    A falu határát már a régi időkben betelepítették, ezt bizonyítják a római-barbár régészeti leletek, és az avar kaganátus idejéből származó sírok. Első ízben 1268-ban említik villa Boghaként, területén ebben az időben vár állt. A község később Várbogya néven szerepelt, az itteni vámházzal együtt a komáromi vár tulajdonában volt. A mai községnek ez a része a főút déli részén terül el. A falu lakói a komáromi várurak jobbágyai voltak egészen 1848-ig. Bél Mátyás Komárom megye leírásában így fogalmaz: „Várbogyát nemcsak a neve különbözteti meg Nemes Bogyától, hanem fekvése is. Ugyanis egy köztük levő út elhatárolja kettőjüket egymástól. És ahogy amaz a nemességről kapta nevét, úgy ezt a komáromi várról, amelynek alá volt vetve, nevezték el Várbogyának. Mert annak fennhatósága alá tartozott egykor, Nagymegyerrel, Izsappal, Csicsóval és másokkal együtt, mígnem a Zichyeké lett. Ma a győri Lencsési örököseié, középrendű lakói azonban négy kúriát szereztek…, paraszti terhektől mentesen.” 1668-ban a Vass család tulajdonában voltak az itteni birtokok. 1755-ben Baross Ádám indított kimerítő bírósági pert a várbogyai Pincehely nevű kúriális telekért a Csepy család ellen, de a bíróság felmentette a Csepyeket. A falu újkori történelme hasonló volt, mint Nemesbogyáé, ehhez csatolták a 18. század végén.

    Nemesbogyát első ízben 1387-ben említik villa nobilium de Bogya néven, és szintén a komáromi vár tulajdonát képezte, bár Lachti Istvánnak is voltak itt vagyonrészei. II. Lajos király uralkodása alatt (1516-1526) az itteni birtokba iktatódtak a luteránusok, illetve bogyai Koczor János Demjén, Imre és Bálint nevű fiai. A falut többször törökök támadták meg. Legnagyobb volt a veszedelem, amikor Szinán pasa nagyvezér, Győr várának bevétele után megszállta az összes Komáromba vezető utat. Hordái átúsztak a Dunán, és pusztítani kezdték a Csallóközt. A törökök kirabolták Bogyát, néhány lakóját, de Bogya környékétől tartottak, néhányan ugyanis belepusztultak a környékbeli mocsarakba. A megszállók végül inkább tovább álltak, és Bogya lakossága visszatérhetett falujába. 1654-ben Vásárhelyi Mihály és Halassy István, több nemesi család magva szakadtával, királyi adományba kapták a falut. 1658-ban Szente Bálint kapott királyi donációt egy kuriális telekre. A 18. század első negyedében Bél Mátyás így írta le a falut: „Nemes Bogya egyetlen különleges jogú kúria Várbogyán, ahol Lipót jelenlétében kitüntették az összes kúriákat különleges oklevéllel, s ezt megerősítették Pozsonyban 1662. augusztus 26-án. Utódaik most már Nagy András egyetlen kúriájában (élnek), amely Kiss Bogyán van. Ők háromszögben elhelyezkedő három falucskát tartanak birtokukban, amelyeket alig egy iugerum távolság választ el egymástól, s amelyek igen szűk területen oszlanak el. …Ahogyan mind a három falu együtt van, úgy alsó Gellér és Bogya határos keletről Olcsa faluval, délről Tany faluval, ugyanarról az oldalról Füs és Csicsó is csatlakozik a két Gellérhez, nyugatról pedig Nagymegyer, amelyek mind kötülbelül fél mérfölddel vannak közelebb. Ezt és Nagymegyert ugyanis csak a köztük levő mocsarak választják el, s nehezen engednek útat köztük a közlekedésnek. Csicsót és Füst is hasonló mocsaras terület választja el.” Később sok nemesi család volt a falu tulajdonosa (Kürthy, Antal, Csepy, Pázmány, Fitos, Király, Csóka, Császár, Füssy, Szűcs, Bereck). A legnagyobb vagyonrészek Zichy István gróf csicsói uradalmához tartoztak, a 19. század felétől Waldstein János gróf volt a tulajdonos, végül 1945-ig Sabran Adél sz. Kőröspataky Kálnoky grófnő örökösei birtokolták a földeket.

    1715-ben 5 ház volt a faluban, 1787-ben Várbogyával együtt 50 házat és 371 lakost, 1828-ban 46 házat és 190 lakost jegyeznek. A 19. század közepén a pozsonyi úton két híd állt, amelyeket Komárom megye tartott fenn. Abban az időben 52 fő élt itt nemesi családokban, valamint két takács, egy kádár, egy szabó, egy csizmadia és egy kovács. A községben egy utazó-vendéglő üzemelt. A községet gyakran gyötörték a Duna árvizei, az 1850-es árvíz több házat és épületet tönkretett. 1895. augusztus 26-án nagy tűzvész ütött ki a községben, 50 ház pusztult el a gazdasági épületekkel együtt. A tűz mindössze három házat kímélt meg, csaknem 80 család maradt fedél és anyagi biztosítás nélkül. 1893. október 28-án ünnepelték a felsőgelléri templom centenáriumát a református hívők Bogyán. Az első világháború nem tett sok kárt a faluban, de a harctereken kb. 15 helyi lakos pusztult el. A község az I. Csehszlovák Köztársaság idejében is megtartotta mezőgazdasági jellegét. Abban az időben a faluhoz tartozott Zsemlékes puszta és Bogyarét puszta is. Zsemlékes pusztát Trencsén környékbeli telepesek népesítették be. 1926-ban kivált Tany és Bogya fennhatósága alól, és Hodžovo néven önálló község (1950 óta Lipové) lett.

    A XX. század harmincas éveiben építették fel a Temető utcát. 1938-ban a helyi iskola felépítése után kezdődött el a kultúra rohamos fejlődése. Színi előadásokat szerveztek, amelyeket a helyi színjátszó egylettel Bogyai Ferenc helyi tanító rendezett és vitt sikerre Bogyán és a környéken. 1913-ban építették fel a bogyai községháza épületét, 1938-ban épült a posta, megnyílt a falu könyvtára, a községet rákapcsolták a telefonhálózatra. Évente egy-két családi ház épült. A gazdasági helyzet stagnált, sőt 1941-1945-ben rosszabbodott. A háború vége felé a faluban csaknem teljesen hiányoztak a fiatal férfiak. 1945. március 28-án érkezett a faluba a szovjet hadsereg. A II. világháborúnak 11 bogyai áldozata volt.

    A háború utáni mozgalmas időszak Bogyát sem kerülte el. 1946-ban 12 családot deportáltak Csehországba, de 1948-ban hazatértek. 1949-ben alapították meg a helyi egységes földműves szövetkezetet (efsz), amely eleinte 377 hektáron gazdálkodott. Idővel jelentősen változni kezdett a község arculata, stabilizálódott a gazdasági helyzet. 1950 után két élelmiszerüzlet és egy vegyesárubolt volt a faluban. Az ötvenes években alakult meg a helyi traktorállomás (később az épület termény átvevőhely, majd építőanyag-raktár volt). 1955-ben bevezették a villanyt, így Bogyán megszaporodhatott a rádiókészülékek száma (1956-ban kb. 100 darab volt). 1960-ban vezették be a községbe az első telefonokat. 1965-ben Bogyát is elérte a katasztrofális árvíz, amely elől a lakosságot Tardoskeddre telepítették.

    A falu felújításánál Vyškov és Žďár nad Sázavou cseh községek segédkeztek. Az árvízkárosultakat átmeneti időre Komjáton és Milanovce-ben helyezték el, az óvodásokat Nyitrára vitték. Az önzetlen segédkezés idejében jobbá lettek az emberek, a katasztrófa által sújtott családoknak segítettek átvészelni a bajt, és helyrehozni a hatalmas károkat. Szeptember elsején nem kezdődött el a tanítás a helyi iskolában. A helyzet rendeződése után a község gyors fejlődésnek indult. Megerősítették az utakat, 1965-ben felépült a Cserepes vasbetonhíd, az új pozsonyi úton az 1965-66-os években ugyancsak új híd épült. 1971-ben csatolták a községhez Gellér települést, Bogya lett az új központ. 1974-ben hozták rendbe a helyi nemzeti bizottság (hnb) előtti területet, községi parkot létesítettek, amely a teleülés díszévé vált. A 80-as években sok új családi ház épült, számuk 180 körül mozgott. Abban az időben építették fel Újbogya községrészt is. A „bársonyos forradalom” után itt is komoly változások történtek. 1990-ben Bogyarét önállósult, majd 1994-ben Gellér is különvált.

    Bogyán sikeresen tevékenykednek a kiskerttulajdonosok érdekszövetségei, Gellérrel közösen a sportszövetség és vadászegylet, a tűzoltók és a CSEMADOK is. A lakosság egyik része állandó jelleggel a mezőgazdaságban dolgozik, másik része Komáromba, Dunaszerdahelyre, Nagymegyerre jár dolgozni.

    Érdekes a lakosság számának alakulása Bogyán, beleszámítva Bogyarétet is. 1869-ben 533 lakosa volt Bogyának, 1880-ra számuk 478-ra csökkent. Azután a lakosok száma növekedett, 1890-ben 552 lakos élt itt, 199-ban 654, 1910-ben 766, 1921-ben 839, 1930-ra számuk 866-ra emelkedett. A II. világháború idején, 1940-ben a lakosok száma lecsökkent 770-re. A háború utáni időszakban a csökkenés folytatódott, 1948-ban 715, 1961-re a számuk jelentősen megemelkedett, 795-re. 1971-ben, Gellérrel való egyesülésük után a közös falunak 1403 lakosa volt. Bogyarét önállósulása után a lakosok száma 802-re (1991-ben) csökkent, és Gellér önállósulása után 1998-ban már csak 340.